Ultrabook

Címkék: ultrabook, UMPC, ultramobil eszközök, MacBook Air

Egyre szaporodnak a hordozható számítógéptípusok, így egyre nehezebb átlátni ennek a géptípusnak a technológiai csoportjait és a terminológiáját. Az mindenesetre bizonyos, hogy a 2007. végén debütált ASUS EeePC megjelenése óta egyre erősödik az a trend, hogy a számítógépek mind mobilabbak és mind okosabbak lesznek (technológiai értelemben). Ennek a trendnek egy újabb állomása – talán – az ultrabook kategóriája.

Az igazán komolyan vehető valóban különösen mobil számítógépek kategóriája a kétezres évek közepén jelent meg, ez pedig az UMPC (ultramobil PC). Ennek a kategóriának a nevében benne van, hogy a hagyományos notebookokhoz képest ezek a gépek sokkal könnyebbek, sokkal alkalmasabbak a hordozásra, és út közben is sokoldalúan hadra foghatóak. Ezért is nevezik ultramobilnak.

Az már csak a fantázia kérdése, hogy milyen konkrét kategóriákat, típusokat veszünk bele ebbe a csoportba, de szerintem a netbookok mindenképpen idetartoznak, és én a táblagépeket is ebbe a kategóriába sorolom.

A hagyományos notebookok a kezdeti mobil jellegüket pedig kezdték elveszíteni, hisz mégis csak könnyebb egy kb. 1 kg-os ultramobil eszközt magunkkal hordozni, mint egy minimum 3 kg-os notebookot. Ezt a helyzetet ismerte föl néhány gyártó, és megszületett a fából vaskarika, vagyis az ultrabook kategóriája. Az elnevezést kicsit erőltetetten marketing ízűnek érzem, hisz ez voltaképpen nem más, mint a már jól ismert ultramobil eszközök egy újabb generációja. Az viszont biztos, hogy ennek a névnek megvan az újdonságereje is és a hagyományossága is. Hiszen az ultrabook egy új összetétel, ám az ultra (latin, 'valamin túl') előtagból könnyen asszociálhatunk a már ismert ultramobil összetételre. Az ultra- előtag egyébként nemcsak az UMPC-re asszociál, hanem az ide tartozó eszközök technológiai megoldásaira is, ugyanis ezek a megoldások túlmutatnak a hagyományos notebookok megoldásain, hisz az ultra- előtag alapjelentése a 'túlmutatás', 'a túlzás', sőt akár a 'szélsőségesség'. Van olyan magyarázat is, mely szerint az ultrabook az ultraportable notebook vagyis az ultrahordozható notebook szerkezetből kialakított összetétel.

Kép: Wikimedia Commons

Az ultrabook kategóriát egyébként idén (2011 első félévében) jelentette be az Intel (korábban a netbook kategóriájához hasonlóan). Az ultrabook osztály főbb jellemzői az ultravékony (sic!) felépítés, a jó minőségű (sokszor alumíniumból vagy egyéb könnyű fémből készült, strapabíró) ház, a könnyű hordozhatóság, a jellemzően 13,3 collos képátló, az SSD meghajtó, a hosszú akkumulátor idő. Engem egyébként ezek a technológiai jellemzők erősen emlékeztetnek az Apple MacBook Air jellemzőire, ami megint jól mutatja a technológiai innováció és a konvergencia jelenlegi trendjeit.

 

Bódi Zoltán

Ps: Alapelvem, hogy csak jogtiszta képet közlök a blogomban. Sajnos az ultrabookokról nem találtam jogtiszta képet a tartalom illusztrálásához.

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Netidők Blogtársaság

Digitális talkshow írásban is. Itt a Netidők! Ez a Netidők rádióműsor (MR2-Petőfi Rádió) blogja. Mindaz, ami elhangzik az adásban, meg ami nem.

Utolsó kommentek

Olvasóim

pnxntdd Bódi Tamás PhD Buhály Attila jokaimor kundi andrasba Borek András Gyu aki Gyu Keserű Imre Szilágyi Árpád probesz Tücsi a galaktikus drdudas Netidők Blogtársaság Chatman didike kiskertész Kéky Kira arthurdent kimada Netnyelvész Leoleo ib Neterka kisbeka szanyolaszlo Tinka422 haborgo1975 Seepoy Nagy Gergő BuhályAttila bollaeszter winifredka

Címke felhő

adatok, alkalmazás, android, Android, Apple, biztonság, blog, Commodore 64, e-mail, Facebook, Fanyalgó, felmérés, film, Google, google, Gróf Miklós, hacker, IBM, informatika, információs társadalom, infoszótár, internet, iPad, iPhone, Ipsos, iskola, játék, Keleti Arthur, kommunikáció, komputer, kutatás, könyv, könyvolvasó, közösségi, kütyü, letöltés, linux, Magyarország, microsoft, mobil, mobiltelefon, MP3, média, múzeum, netbook, Netidők, NRC, nyílt forráskód, okostelefon, oktatás, PC, penetráció, piackutatás, reklám, rádió, statisztika, számítógép, tablet, technológia, trendek, twitter, táblagép, tömegkommunikáció, ubuntu, vásárlás, vírus, zene