Ha egy e-mail nem ér célba, mert a továbbítás során valamilyen hiba történt, akkor előfordul, hogy kapunk egy hibaüzenetet, amely tájékoztat a rendellenesség tényéről, és megnevezi annak az okát is. Ennek az üzenetnek a feladója gyakran a Mailer Daemon. Vajon mit keres ebben a szerkezetben a démon szó?

 

Image: Dave MalkoffImage: David Malkoff

 

A démonok az európai és a világ számos kultúrájában megtalálhatók, és jellemzően az isteni, túlvilági, illetve az evilági, halandó lények közötti pozíciót foglalják el. Kultúránként eltérő mértékben, de a mitológiai démonok lehetnek jók és rosszak is. Az európai kultúra démon fogalma leginkább a görög mitológiai démonokra vezethető vissza, akik az istenségek és a halandók között foglaltak helyet, későbbi interpretációkban akár félisteni jelleget is ölthettek. A démonok Zeusz akaratából, a jót, a jószándékot képviselték, ám az ókori görög írásos emlékekben is, így például Platónnál is a démonok jó és rossz csoportokra voltak felbontva (eudaemon – jó démon és kakodaemon – rossz démon). A démonok a görög mitológiában megtestesülés nélküli, nem látható, de létező, érezhető lények voltak. Egyes személyeknek, illetve akár népeknek is lehettek démonai, akik védelmezték, óvták őket, illetve ártó szelleműek, rossz természetűek is lehettek.

 

Egy görög mitológiai démon mozaikonEgy görög mitológiai démon mozaikábrázolása

 

A keresztény kultúra a démonok kettős, jó-rossz természetét feloldja, és a kora kereszténységben a jó természetű démonok inkább angyalok formájában jelentek meg, míg a démonok maradtak a rossz természetű erők megtestesítői. Majd a démon az ördög, a boszorkányság megtestesítőjévé vált. A mai köznapi jelentésrétegben (tehát mellőzve a vallási és a mitológiai konnotációkat) a démonok, a démonizálás a hatalmas, ártó jellegű erővel rendelkezés, illetve az azzal való felruházás kifejezője, például gyakran fordul elő a politikai frazeológiában a szembenálló erők démonizálása.

 

13. századi kézirat démonábrázolása a keresztény felfogásnak megfelelően

 

A démon latin közvetítéssel került az európai nyelvekbe, így a magyarba is, a latin írásmódja daemon, ami a görög δαίμων (daimón) átírása.

 

Az informatikában a démon (daemon) leginkább a UNIX típusú sokfeladatos (multitask) operációs rendszerekre jellemző, ahol a démonok háttérben futó programok, amelyek egy-egy folyamatot kezelnek, felügyelnek. Így a Mailer Daemon (levelező démon) a levélküldési folyamatot felügyeli. Azért lett éppen démon ez a szoftvercsoport, mert az MIT mérnökeinek megtetszett a fizikából a Maxwell démona kifejezés. Ez egy híres fizikai gondolatkísérlet szereplője, egy elképzelt lény, aki a képzeletbeli kísérletben folyamatosan szerepel a háttérben és egy feladatot hajt végre. Itt a metaforikus elnevezés alapja: a UNIX-os démon és James Clerk Maxwell démonja ugyanazzal a funkcióval rendelkezik, tehát közös a nevük. Ám mindennek a kulturális háttere egészen az ókori mitológiáig vezethető vissza.

 

Bódi Zoltán

 

| Még több lehetőség