Igen, június elsejétől már nem csak tesztsugárzás, hanem kereskedelmi célú digitális rádióadás is lesz. De ha a kérdés tényleges tartalmát nézzük, akkor korántsem vagyok ilyen biztos. Ugyanis a hazai, technikailag meglehetősen konzervatív közönségen múlik, hogy lecserélik-e rádióikat DAB+ rendszerű készülékre.


Jól emlékszem, hogy 1995. december elsején, a Magyar Rádió 70. születésnapján egy riportermagnóval a „kapcsolóteremben” jártam, ahol az akkori műszaki igazgató mutatta meg azt az egységet, amivel a közrádió DAB kísérleti adása elkezdődött. (Egyébként ez volt az a pillanat a rádiózás hazai történetében, amikor a közrádió egy sor fejlesztés szempontjából még mindig élenjáró volt, bár már érzékelhető volt, hogy ha nem történik irányváltás, akkor elenyészik az előny. Ami sajnos meg is történt.) Mindez több, mint 15 éve volt, de a digitális rádiózás még mindig nem terjedt el Magyarországon.

Márpedig 2012 elején elvileg meg kellene szűnnie a földfelszíni (azaz nem kábelen továbbított) analóg műsorsugárzásnak, legalábbis az Európai Unió direktívája alapján. Ebből következően logikus lenne, ha a rendelkezésre álló frekvenciákon digitális rádióadások jelentkeznének, csak hát a probléma szerintem az, hogy ma még egyáltalán nem elterjedt Magyarországon a digitális rádióműsor sugárzás és a DAB rövidítést szerintem csak a leglelkesebb mérnökök és techie-őrültek használják. (És persze tudunk róla mi, rádiósok is.) Pedig a DAB-nak sok előnye lenne. A legfontosabbat már szintén 15 év óta emlegetjük: megszűnne a frekvenciaínség és kis túlzással akárhány országos rádióadást lehetne indítani.

DAB+ logó

 

DAB+ logó

Tegyük hozzá, hogy 2008 októberének végén még az elszánt rádióőrültek is csalódottak lettek, amikor az Antenna Hungária beszüntette az addigi (elsőgenerációs) DAB adást és helyére szűk három hónappal később a DAB+ rendszerű tesztsugárzást tette, amivel csak az a probléma, hogy a „régi” DAB vevőkészülékekkel nem foghatók az „új” DAB+ adások, mert másfajta tömörítést használ a digitális jelfolyamban. Márpedig az első DAB-képes rádiókat igen borsos áron lehetett megvenni – különösen magas ez az ár akkor, ha egyáltalán nem lehet használni a készüléket semmire. (Emlékszem, hogy kedvenc hi-fi márkám, a Technics is gyártott egy DAB rendszerű rádiótunert, pénzem sajnos nem volt rá, ma meg már okafogyott, sőt sajnos a Technics márka sincs már jelen a hi-fi cuccok piacán.)


DAB+ helyzet, 2011. május
DAB+ helyzet, 2011, május (forrás: Antenna Hungária)


Az újdonság most az, hogy néhány nap múlva, 2011. június elsején elindul a kereskedelmi célú DAB+ adás, elsőként a Neo FM országos kereskedelmi rádió indul a digitális platformon, noha a tesztsugárzás már egy ideje megy jónéhány csatorna műsorával: Budapesten fogható a közrádió három programja (Kossuth, Petőfi, Bartók), továbbá az Inforádió, a Katolikus Rádió, a Klubrádió és a Lánchíd Rádió. A pár nap múlva induló szolgáltatás szintén a fővárosban és környékén érhető elő, jelenleg az itt élők 25%-a számára lehetőség a DAB+ adás, más kérdés, hogy mikorra lesz kimutatható a vételre alkalmas rádiókészülékek száma. A sajtóközlemény szerint Németországban is most készülnek a DAB+ adások újraindítására, pedig ott sokkal jobb eredményeket értek el a korábbi DAB rendszerrel, de a mostani fejleményeknek nyilván hatása lehet az itteni helyzetre is, hiszen ha a németeknél elterjed a DAB+, akkor nagyobb darabszámban fogynak az erre alkalmas készülékek és így nagyobb eséllyel jutnak majd Magyarországra is olcsóbb rádiók.

Szóval kicsit hosszú szülésnek tűnik 1995 óta, de talán most tényleg van esély az elterjedésre. A kérdés csak az, hogy a rádióhallgatók is észreveszik-e a „pluszt”…

Szilágyi Árpád