Nemrég repülőn utaztam, és a szomszédom út közben elővette a mobiltelefonját, csatlakoztatta a fülhallgatót, és elkezdett filmet nézni. Nem zavart senkit, gondolta, az unalmas, három és fél órás repülőúton szórakozik egy kicsit. Ám kisvártatva jött a zord légiutas-kísérő, és kikapcsoltatta a telefont. Szomszédom hiába hivatkozott arra, hogy hiszen repülő üzemmódban van a készülék, és most repülünk, nem volt vita, a készüléket teljesen ki kellett kapcsolni. Ekkor jutott az eszembe, hogy érdemes lenne elgondolkodni kicsit azon, hogy miért is nevezzük a repülő üzemmódot éppen így.

A repülő üzemmódnak tehát az a funkciója, hogy mobiltelefonban letilt minden vezeték nélküli, hálózati kapcsolatot. Erre akkor lehet szükség, amikor nem szeretnénk, ha a telefonunk megszólalna, de a hálózati kapcsolatot nem igénylő funkciókat (pl. határidőnapló, médialejátszó, képgaléria, játék stb.) használni akarjuk. Egyes készülékekben ugyanezt a funkciót offline módnak nevezik, ami egy merőben egyszerű, leíró funkciójú megnevezés, offine, azaz ’hálózaton kívüli’.

A repülő üzemmód olyan kifejezés, amely képi jelentést hordoz. Logikai úton magyarázható a jelentése, hiszen a repülőgépeken tilos mobiltelefont használni, mert a mobiltelefonok rádióhullámai, amelyeket a vezeték nélküli kapcsolat létrehozásához használnak, zavarhatják a repülőgép műszereit. Azonban ha letiltjuk a vezeték nélküli hozzáférését a készüléknek, akkor nincsenek rádióhullámok, nincs zavarás sem. Ezért a készülékek így elvileg használhatók a repülőgépeken. Innen a név: repülő üzemmód. Ez az üzemmód tehát a a tervezők elképzelése szerint az egyik tipikus alkalmazási területről kapta a nevét, ám természetesen nemcsak repülőn lehet használni így a készülékünket, hanem például tárgyaláson is, ha tudjuk, hogy szükségünk lehet a készülékünkben tárolt adatokra, ám nem szeretnénk, ha megcsörrenne a telefonunk.

Hiába a találó repülő üzemmód név, ha éppen a repülőkön lehet a legritkább esetben így használni a telefonunkat. Mindegy, egy unalmasabbnak ígérkező tárgyalás előtt, amikor átállítjuk a telefonunkat, legalább képzeletben egy pillanatra repülőre szállhatunk.

 

Bódi Zoltán