Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Vallásos másolás

Egy 19 éves filozófiaszakos egyetemista, Isak Gerson Svédországban megalapította azt a vallást, amely az internetes fájlcserélés szabadságát hirdeti. A svéd hatóságok kétszer elutasították a bejegyzési kérvényt, de most már bejegyezték, mégpedig a Kopimizmus Missziós Egyházaként. A Netidők műsor szerkesztésekor megkértem svédországi hallgatónkat és egyben civil tudósítónkat, Matolcsi Ferkót, hogy nézzen utána az egyháznak az észak-európai országban. Hiszen érdekes lehet, hogy miért alakulhat ki Svédországban ilyen jelenség, mint a Kopimista Egyház?

Matolcsi Ferkó: Hát ehhez pihent agyra, elszántságra, és főleg lehetőségre van szükség. Ugye nemrégen felbukkant ez a Kalóz Párt, aminek az a fő célja, hogy a kínálat és a kereslet egyensúlyát helyreállítsa a művészetek és a fogyasztók között és hogy a nem jövedelemszerzés céljára letöltött művészeti anyagokat szabadon használhassák. Tehát az információ szabad áramlása a lényeg. Engem nagyon érdekelt ez a jelenség, ezért megkerestem az alapító misszionáriust, aki a bejegyzett egyház vezetője és itt van velünk a vonalban. Rögtön meg is kérdezem, hogy milyen egyházi szertartásokat képzelhetünk el, hogy például megáldják a torrent szervert vagy megátkoznak egy operációs rendszert?

Isak Gerson: A rituálék azok körülbelül úgy néznek ki, hogy egy szerverszobában találkozunk és fájlokat másolunk át egymás gépei között. Tehát egy óriási fájlmegosztó szertartást tartunk.

Matolcsi Ferkó: Milyen erkölcsi normák érvényesülnek a Kopimista Egyházban? Mi az, amit erkölcsös másolni és mit nem? Mi a véleménye az illegális fájlmásolásról?

Isak Gerson: Véleményem szerint mindent kell másolni és minden másolható. Szerintünk a szerzői jog, mint olyan alapjaiban téves és rossz.

Matolcsi Ferkó: Hogyan lehet valaki tagja ennek az egyháznak?

Isak Gerson: Hittel kell másolni! Bármit, bárhol és bármikor. A honlapunkon fent lesz egy jelentkezési űrlap, ahol bárki jelentkezhet és így tagja lehet a gyülekezetnek.

Kovács Tücsi Mihály: Ebben az egyházban ki számít bűnösnek?

Isak Gerson: Szerintünk az a bűn, ha valaki megakadályozza vagy meg akarja akadályozni, hogy egy másik ember másoljon.

Nagyistók Tibor: A történelemben emlékszünk vallásháborúra. A Kopimista Egyház tervez ilyet, hogy az ellenzők ellen indítanak hasonlót?

Isak Gerson: Hiszek a demokráciában és hiszek abban, hogy politikai úton meg lehet oldani ezeket a kérdéseket, és hogy nem kell feltétlenül harcba bocsátkozni.

Dragon György: Minden vallásnak van rá jellemző speciális köszönése, mint „Áve” vagy „Dicsértessék”. Itt mi a köszönés? Talán a „Jó estét, jó másolást!”?

Isak Gerson: Jelenleg még nincs ilyen, mivel egy frissen bejegyzett vallásról beszélünk. Viszont mikor búcsút veszünk egymástól, akkor szoktunk egymást arra ösztökélni, hogy „Másoljatok, testvérek!”

***

Nagyistók Tibor: Ez most komoly vagy egy vicces paródia?

Borek András: Ha akarom ez, ha akarom az. Ha azt nézzük, hogy szabad vallásgyakorlás van és ha a másolás a vallás részévé válik, onnantól nagyon érdekes lesz az a filozófiai vagy jogi vita, hogy lehet-e korlátozni a vallásgyakorlást a szerzői jogok előtérbe helyezésével? Ez is egy vicces dolognak hat, de ha ez a két dolog találkozik egy perben, mondjuk a két ellenérdekelt törvény, akkor onnantól ez már nem a vicc kategóriája, mert ott már büntetésre, ne adjisten börtönbüntetésre megy majd a dolog.
A dolog vicces részéhez azért mindenféleképpen emlékezzünk meg arról, hogy kétszer is, ahogy említetted visszautasították az egyháznak a bejegyzési kérelmét. Az volt az indoklásban, hogy az egyház bejegyzéshez nem tudták felmutatni azt a hitrendszert, amiben megtestesül ez az egyház, valamint az imádság módját.

Bódi Zoltán: Mitől lenne ez vallás? Hogy lehet hinni vallásosan-dogmatikailag a copy-paste-ben vagy a fájlcserélésben? Ezt én nem tudom megérteni. Félve szeretnék vitatkozni a dologgal, mert egy filozófus jegyezte be, tehát csak tudja… de hívő római katolikusként fel nem bírom fogni!

Borek András: Itt a szentségeket a Ctrl+C és a Ctrl+V testesíti meg. Ez attól szentség, hogy dogmatikusan kijelentik, hogy Szent Kontrol Cé és Szent Kontrol Vé!

Bódi Zoltán: Nem tudom, hogy lehet ebben vallásos módon hinni? De oké, ha ezt félretesszük, a dolog tényleg zseniális, hiszen ha hivatalosan elismerték ezt a valamit egyháznak, és ennek most már ezek szerint tényleg le van írva a dogmatikája rendesen, tehát a vallásgyakorláshoz tartozik a torrentezés meg a fájlmegosztás, meg a szerzői joggal védett tartalmaknak a lopása és terjesztése és ez el van ismerve egyházi tevékenységként, akkor nem perelhető!

Borek András: Nem a szerzői jogsértés a vallás alapja, hanem általában a másolás! Tehát lehet azt jóra is használni, meg rosszra is használni. Innentől érdekes, hogy amikor majd valaki gyakorolja a vallását és azt mondják, hogy „Te olyan módon gyakoroltad, hogy ezzel szerzői jogot sértettél!”, na itt lesz majd érdekes az a jogvita hogy akkor most melyik kerül előtérbe: a szabad vallásgyakorlás joga vagy a szerzői jog. Annyira felkapott lett az egyház a bejegyzés hírére, hogy az oldaluk elérhetetlen jelen pillanatban, a szerverük nem bírja a sok látogatót.

0 Tovább

Biblia másoló robot

Olvasom a hírt: Biblia lemásolásába fog egy robot Trierben.  Pénteken kezdett el dolgozni, és tizenegy hónapra lesz szüksége, hogy szépírással papírra vigye a kereken 3,5 millió betűt.

Mint SF íróként egyből megjelent lelki szemeim előtt a kép egy ódon kolostorról.  A scriptorium lőréskeskenységű ablakan betévelygő gyér fénynek mankót támasztanak a rezgő fényű gyertyák, amelyek viasza a ferde másolópultok repedezett, fényesre kopott fáján csorog.  Az asztal mögött áll ő: a bibliamásoló. barátcsuhájának ujja feltűrve, csuklyája hátra vetve, görnyedten hajol a pult fölé.

Előtte lúdtoll, kis kés a tollszár hegyezéséhez, és fényes fekete tinta. Szorgalmasan rója egymás után a papírra a betűket, szavakat, mondatokat. Egy gyors mozdulattal megmártja a tintában és rój a sorokat tovább. Fém koponyáján megcsillan a fény, acél ujjai lágyan fonódnak a tollszárra. Betűi gyönyörűek, és soha sem hibázik. Nem áll meg a napi ötszöri imára, nem eszik, nem alszik, csak rója és rója az Úr szavait. Számára a munka nem évekig, csak 11 hónapig tart. A munka végeztével, felegyenesedik, megropogtatja rozsdamentes csigolyáit, és a kész művet átadja a könyvkötő robotnak.

Utána rögtön megjelent a másik kép. Valamikor a távoli jövőben az emberiség már kihalt (vagy elhagyta a Földet), a kihalt tájon csak robotok bóklásznak. A romok között az egyik megpillant egy vastag, bőrborítású könyvet. Kiemeli, leporolja, majd olvasni kezd. Miután végez, próbál másikat keresni, de nem talál. Ekkor papírdarabokat kezd gyűjteni, koromból tintát kever, két tégla halomra ráfektet egy deszkát, és egy fa szálkával karcolgatni kezdi a betűket egymás után.

A jelek szerint túlságosan költői lélek vagyok, mert a valóság sokkal prózaibb. A trieri dóm előtt, egy 3-szor 6 méteres konténerben dolgozik egy egyszerű ipari robot.

A gépet három médiaművész: Matthias Gommel, Martina Haitzcal és Jan Zappé programozta. A robot egy papírtekercsre körmöl szorgalmasan, nincs lúdtoll, csak egy toll, amelybe folyamatosan áramlik a tinta. Kétezer oldal 3,5 millió betű, 1 kg festék, és 11 hónap körmölés. Szikár tények.

Hogy mennyivel szürkébb a valóság…

Tücsi a galaktikus

 

1 Tovább

Netidők Blogtársaság

blogavatar

Digitális talkshow írásban is. Itt a Netidők! Ez a Netidők c. rádióműsor (Petőfi Rádió) blogja. Mindaz, ami elhangzik az adásban, meg ami nem.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek