Netidők Blogtársaság

Hagyományosan az egyik leggyakrabban használt számítástechnikai kifejezés a PC (personal computer 'személyi számítógép') volt, amellyel a laikus felhasználók az otthoni, illetve a kis irodai mikroszámítógépeket nevezték meg. Manapság viszont már ez is változóban van, hisz az Apple gépei és legújabban a táblagépek is egyre gyakoribbak. Azt is vegyük észre, hogy a 21. század mikroszámítógépei egyre mobilabbak, ezért könnyen magunkkal vihetjük őket, így könnyen divattermékké válhatnak. Ennek pedig van nyelvi vonatkozása is, hiszen a számítógéptípusok nevei közül néhány már divatkifejezéssé vált.

A mikroszámítógépeknek hagyományosan két főbb típusa terjedt el, és így ezeket használtuk gyakran az informatikai nyelvben: a PC és a Macintosh, ez utóbbit szokták röviden Mac formában is használni. Ám a 21. század első évtizedében fokozatosan elterjedtek az ultramobil eszközök, és ezek között is elsősorban a netbookok és a táblagépek.

Image: Arvind Balaraman / FreeDigitalPhotos.net

Meg kell jegyezni, hogy korábban a PC-t használták a Macintoshra is, sőt a Commodore, a Sinclair és más mikroszámítógépekre is, de a kategóriamegnevezésből a PC egyre inkább az úgynevezett 'IBM-kompatibilis számítógép' szinonimájává vált. Olyannyira igaz ez, hogy a 2000-es években is sok esetben a PC-kategória részének tekintik a Macintosh-gépeket, pedig ezek már egyértelműen külön kategóriát alkotnak. A PC betűszó követi az angolos, csupa nagybetűs írásmódot, míg a Mac egy tulajdonnév (a Macintosh) rövidítése, így csak a kezdőbetűje nagy.

Érdemes összefoglalni az otthoni használatra szánt számítógép-kategóriák típusait. A sort az IBM PC nyitja, 1981-ben kezdték el gyártani, ezek voltaképpen asztali (desktop) gépek voltak. Röviddel ezután, 1984-ben jelentek meg a piacon a szintén személyi (tehát nem ipari, kutatási) használatra szánt Macintosh gépek. Ezek a gépek tehát alapvető kategóriát alkottak, így a megnevezésük is népszerű, divatkifejezéssé vált. Ma már senki nem keveri össze a PC-t és a Macintosht, mert ez utóbbiak nagyon népszerűvé váltak.

Image: Idea go / FreeDigitalPhotos.net

A hordozható számítógépek koncepciója ugyan már az 1970-es években megszületett, ám csak az 1980-as években jelentek meg a mai laptopokhoz hasonló eszközök, de a hétköznapi használatban csak az 1990-es évektől terjedtek el, szintúgy a 2000-es évekre már a laptop szinonimájává váló notebookok. Kisméretű, zsebben, tenyérben elférő gépek, a palm PC-k, a palmtopok, illetve a handheld PC kategóriáját 1989-ben indították útjára, és a hasonló kategóriájú zsebgépet, a PDA-t (personal digital assistant) 1992 januárjában dobta piacra az Apple. Az utóbbiak viszont már kezdenek véglegesen eltűnni a közhasználatból, így a szókincsben is a háttérbe szorultak.

Image: Nutdanai Apikhomboonwaroot / FreeDigitalPhotos.net

A szintén hordozható, jó multimédiás képességű, kihajtható kijelzőjű, kézírást is felismerő tábla PC (angolul tablet PC) koncepcióját 2001-ben jelentette be a Microsoft, és a 2010-es év februárjának a nagy újdonsága az Apple iPad-je ezt a kategóriát újította meg. Különösen érdekes nyelvhasználati zavar tapasztalható a táblagépek megnevezésében, mert nem ritka, hogy ezeket az eszközöket tábla PC-nek nevezik, ám tudhatjuk, hogy a 2010. évtől kezdve gombamód szaporodó táblagépek már nem a Microsoft-féle tábla PC kategóriájába tartoznak, hanem inkább az Apple táblagépének a kategóriájába, így pontosabb a táblagép elnevezés.

2006 februárjában jelent meg és nagy ütemben fejlődött az új PC-kategória, az UMPC (ultra mobile PC), amely voltaképpen a laptop és a PDA, palm PC közötti kategória, amely kiemelkedő internetezési képességekkel, és kis méreteivel hozott újdonságot. Az UMPC kategóriájában számos alváltozat jelent meg a 2007-es, 2008-as években: az összefoglaló kategórianévként használatos MID (mobile internet device) és a netbook kategória (amelynek a legendás, divatteremtő modellje a 2007-ben debütált ASUS-féle EeePC). A netbookok népszerűségének köszönhetően fejlesztették ki 2008-ra a hagyományos desktop gépek és a netbookok képességeit ötvöző nettop kategóriát. Ám mindezek közül is a netbook lett a legnépszerűbb divatkifejezés, de ahogy a 2011. év trendjeit megfigyelhetjük, a netbookok szerepét folyamatosan kezdik átvenni a táblagépek, így a netbook kifejezés is egyre inkább háttérbe szorul, az aktuális trendet a táblagép kifejezés vezeti 2011 nyarán.

Bódi Zoltán

A nagypapának e-olvasója van, a fiának táblaPC-je, az unokájának pedig okostelefonja. Hihetetlen? Az amerikai adatok egyre inkább azt mutatják, hogy a legújabb hordozható infokommunikációs kütyük generációs törések mentén terjednek.

Azt eddig is tudtuk, hogy az eltérő korosztályok más-más módon viszonyulnak az egyes kommunikációs eszközökhöz, médiumokhoz. Például a tájékozódást, hírfogyasztást tekintve az idősebb generációk jellemzően inkább preferálják az újságokat, a középkorúak hírmédiája a televízió, a legfiatalabbak viszont már elsősorban az interneten tájékozódnak. Az azonban újabb trend, hogy ez a generációs törés a hordozható mobil eszközöknél is megjelent – legalábbis az Egyesült Államokban.

Az Affinity Research felmérése szerint a baby boomer generáció tagjainak (akik a második világháború utáni demográfiai robbanás idején születtek) az átlagnál 19%-kal nagyobb valószínűséggel van elektronikus könyvolvasója. Ugyanakkor az X-generációnak (a ’60-as évek végétől a ’80-as évek legelejéig születettek) az átlagnál 16%-kal nagyobb valószínűséggel van táblaPC-jük. Végül a milleniumi korosztály (az X-generáció utáni generáció) az átlagnál 28%-kal nagyobb valószínűséggel birtokol okostelefont.

Persze ez nem azt jelenti, hogy az adott eszközzel csak az arra nyitott generáció rendelkezik, hanem, hogy a körükben az átlagoshoz képest felülreprezentáltak az adott készülék használói, mivel nyitottabbak az adott kütyüre. Ha tehát ezeket az eredményeket leegyszerűsítjük, akkor azt kapjuk, hogy a 60 évesek a XXI-ik században is könyvet szeretnek olvasni, a 40-esek kanapészörfölnek a táblaPC-jükön és fogyasztják nem alkotják a tartalmat, míg a huszonévesek mindig és mindenhol az okostelefonjukat nyomogatják.

Vajon milyen lehet a helyzet idehaza? Azt hiszem nagyon meg lennénk lepve, ha az e-könyvolvasó tulajdonosok között felülreprezentáltak lennének a 60 felettiek, a táblaPC tulajdonosok leginkább jólszituált negyvenesek lennének és csak a húszéveseké lenne az okostelefónia. Magyarországon egyébként is csak az okostelefon piac létezik, a könyvolvasók és a táblaPC-k elterjedése még igencsak gyerekcipőben jár.

Pintér Robesz

Főleg akkor bosszantó ez, amikor másnapra egy blogposztot szeretnék összehozni. Reggel a PC a szokásos teendők közepette csak egy feketén maradt képernyővel válaszolt, többszöri újraindítás után is csak néhány elárvult füttyögés volt a válasz. Mit lehet tenni? Alább összefoglalom saját gyakorlatomat, mely talán a hozzám hasonlóknak is hasznos lehet. Nyugalom, nem a PC szereléséről lesz szó. És gyorsan hozzáteszem, hogy ez a poszt elsősorban azoknak szól, akik nem kívánják az ún. felhőalkalmazásokra építeni a személyes digitális környezetüket.

Bennem legalábbis fel sem merül, hogy a felhőre építsek. Éppen a számítógépes környezetem állandósága miatt, s hogy az adataimhoz lehetőleg mindig hozzáférjek, nem csak akkor, amikor megy a netkapcsolat, és az adott felhőalkalmazás is megy.

Nézzük, mi minden biztosítja jelenlegi nyugalmamat:

1.) Hordozható merevlemez. Ma már a hétköznapi halandó számára is elérhetőek a brutálisan nagy kapacitású (1-2 terabájtos) hordozható merevlemezek. Olyan nagyok, hogy a PC teljes tartalmát le tudom menteni, akkor is, ha már a Gmail (egy főre kiszabott) tárkapacitását is meghaladó az archívált postaládám, és az összes Netidők műsort örzöm a számítógépemen. Szánjuk rá azt a 10-20 ezer forintot, megéri. És aztán ha megvan az eszköz, akkor tényleg mentsük is adatainkat rendszeresen. Mondjuk kéthetente. Tényleges összeomlás esetén csak az utolsó két hét anyagai vesznek el. De a nagyon fontos adatokat, akár naponta, vagy félnaponta is menthetjük. És ha eljő' a minden gépet előbb-utóbb érinntő elmúlás, akkor ezt a hordozható merevlemezt egyszerűen USB porton csatlakoztatjuk a másik géphez.

Kép forrása: http://lessofme-lora.blogspot.com/2007_08_01_archive.html

2.) Másik gép. Manapság már nem olyan nehéz hozzájutni olyan olcsó géphez, ami nem mai darab, de az alapfeladatokra (szövegszerkesztés, netezés) bőven megfelelő. Sőt, éppen ezen meggondolásból szerintem a már kinőtt, túlhaladott eddigi pécénket semmiképpen sem érdemes kidobni vagy elajándékozni. Hiszen ismerjük a rigolyáit, ismerjük a képességeit, rajta vannak az általunk használt programok, a netkapcsolatot is beállítottuk rajta. Tehát tartsuk meg tartalékgépnek! Az asztal alatt/mögött elfér ez is, még csak ki sem kell húzni, viszont nagyon jól jön, amikor az aktuális gépünk - bármilyen okból - rakoncátlankodik. Javaslom azt is, hogy ezt a másodgépet teljes konfigurációként tartsuk meg, azaz a billentyűzetét, monitorát és egerét is tartsuk meg, és az egészet összerakva. Így gond esetén csak benyomjuk ezt a másik gépet, és be tudunk nézni a portálok híreibe, webmaillel a levelezésünkbe, vagy a közösségi oldalakba. És ha az 1-es pont szerinti hordozható merevlemezt csatlakoztatjuk ehhez a másodgéphez, akkor hozzáférünk az adatainkhoz is.

Hát pontosan így írom most én is ezt a posztot. Benyomtam a régi gépem és használom. A blogkiszolgáló rendszerünk (a Postr.hu) szerkesztő felülete pedig értelemszerűen felhőalkalmazás, oda már simán ki tudom másolni ezt a szöveget. De jó, hogy most nem kellett egy internetkávézóba mennem posztot írni!

Szilágyi Árpád

PS: telefonon azt a tippet adta Spányik "Chatman" Balázs, hogy elképzelhetően a gépem videokártyája adta meg magát. Miután felteszem ezt a posztot, utána is nézek...

Ez alkalommal egy kis léhaság következik a blogon: nem kell sokat olvasni (és nekem írni), hanem nézzünk jópofa videókat flancos számítógépekről! Az apropót adja mondjuk az IBM kompatibilis PC harmincadik születésnapja, avagy ki a fene gondolta, hogy 25-30 évvel később így fog kinézni a számítógép?

Kezdjük is rögtön Frankboy16 videójával, aki két évvel ezelőtt készített néhány nagynevű PC fotójából rajongói videót. Azok a dizájnok!

Ezután következnek az őrültek, akik számára a számítógép háza egyfajta lehetőséget jelent arra, hogy meglepő design hatást lehessen elérni velük. Íme tehát a csodálatos játékgépek, tessenek kapaszkodni, hihetetlen küllemű gépek következnek!

 

A világ legnagyobb képernyője következik, amely 75 x 13 képpontot képes megjeleníteni. Mindezt úgy, hogy egy stadionban a székekre leraknak egy-egy PC-monitort, szám szerint összesen 975-öt és ebből lesz stadionnyi kijelző. Látványos!

Szilágyi Árpád

Arra gondoltam, hogy ez alkalommal én adok egy PC tippet. Röviden: egy olyan ingyenes (freeware) szoftvert mutatok be, amellyel a birtokunkban lévő MP3 hangfájlok hangosságát állíthatjuk egyenletesre – méghozzá úgy, hogy a hangminőség nem romlik!

Előbb-utóbb találkozunk azzal a jelenséggel, hogy az MP3-as zenefájlokat vagy bármilyen hangfelvételeinket egymás után hallgatva idegesítően különböző hangerővel szólalnak meg. Ennek oka változatos lehet, de jellemzően az, hogy az MP3 fájlok különféle forrásból származnak. Induljunk ki például a fiatal férfiemberek egyik kedvenc elfoglaltságából, amelynek során a szívük hölgyének összeállítanak egy lemezt (vagy régebben kazettát, lásd a Pop, csajok satöbbi c. filmben!). Míg az analóg kazettáknál egyszerű volt a helyzet, hiszen egymás után rögzítettük a dalokat és a magnó kivezérlésmérő műszerén beállítottunk a felvétel szintjét, addig az MP3 fájlokkal már nem ilyen egyszerű a helyzet, hiszen ezek olyan digitális adatkupacok, amelyekbe a digitalizált hangot tömörítve tárolja a számítógép. Vagyis az MP3 fájlok már kész felvételek, itt már nem lehet szabályozni a „hangerőt”, vagyis a fájlban tárolt hangjel szintjét. Vagyis azt hihetnénk, hogy csak annyit tehetünk, hogy egymás után rendezzük az MP3-akat, és reménykedünk, hogy az egyes számok hangereje nem tér el egymástól nagyon…

Persze a kicsit rutinosabbak felvethetik, hogy nagy probléma esetén egy jó minőségű MP3 fájlt – mondjuk 192 kbit/s mintavételi bitráta felett – dekódolhatjuk tömörítetlen WAV formátumba, ezen már elvégezhetjük a szint módosítását egy hangszerkesztő szoftverrel, majd a kész fájlt visszatömörítjük MP3-ba. Az ám, de sajnos az MP3 formátum eleve veszteséges tömörítési eljárást használ, így minden újratömörítés (szakkifejezéssel: transzkódolás) további veszteséget okoz a hangjelben, azaz összességében gyengébb lesz a hangminőség. Nem beszélve arról, hogy igen macerás lehet minden egyes fájl esetén végigcsinálni ezt a procedúrát. Ráadásul a hangszint beállítása eléggé esetleges. Igaz, hogy sok hangszerkesztő programban található olyan funkció, amivel normalizálni lehet egy hangfelvételt, de ez a legtöbb esetben nem megfelelő megoldás. A módszer ugyanis általában az, hogy a szoftver megkeresi a hangfelvétel leghangosabb részét és ezt tekinti viszonyítási pontnak, akkor is, ha a felvétel többi részén sokkal halkabb részek vannak. Vagyis a dal szinte végig halkan szól, egyszercsak jön egy nagy dobütés és a program e dobütéshez állítja be a hangerőt. Majd jön a következő dal, amiben nincs ilyen dobütés, ezért a dal egésze hangosabb. Tehát a célunkat úgy lehet megfogalmazni, hogy az MP3 fájlok átlagos hangosságát kellene viszonyítási pontnak tekinteni, és jó lenne, ha mindegyik MP3 átlagos hangossága lenne egyenlő mértékű.



A jó hír az, hogy van jó megoldás. Az egymás után következő MP3 fájlok hangosságát egyenletesre lehet állítani az MP3Gain nevű programmal mégpedig egyszerűen és az újratömörítéssel együtt járó hangminőség-romlás nélkül. A szoftver kezelése pofonegyszerű: betöltünk egy MP3 fájlt (Add File), majd rábökünk a Track Analysis gombra (ekkor a program átvizsgálja az egész fájlt és meghatározza a felvétel átlagos hangosságát), majd beállíthatjuk a teljes kivezérlési tartományt jelentő 100 dB-hez képest mekkora hangossági szintre szeretnénk belőni a fájlt (a gyári beállítás 89 dB), majd lenyomjuk a Track Gain gombot és már kész is vagyunk. Nincs transzkódolás, nincs mentés – kész vagyunk!

A szoftver súgója szerinti egyetlen rossz hír az, hogy az MP3Gain a hangosság szintjét csakis 1,5 dB-es lépésekben képes módosítani. És rögtön következik az előny, hogy az emberi fül számára ez a másfél decibel éppen elegendő lépés, hiszen a legtöbb ember az egy decibeles változtatást épphogy érzékeli csak. Így egy eredetileg 85 dB-es számot beállíthatunk mondjuk 89,5-re (3 x 1,5 dB-t adunk hozzá), míg egy jóval hangosabb 96 dB-es MP3-at 90-re (4 x 1,5 dB-lel csökkentjük). A végeredményül kapott két fájl között mindössze 0,5 dB lesz a különbség, amit nem érzékelünk!

Nézzük a titkot, hogy miképpen lehet veszteségmentes ez a hangosság-állítgatás. Idézem a program súgóját: „Az MP3 formátum a hanginformációkat kis darabokban tárolja, amiket frame-eknek hívunk. Minden frame a hang egy másodpercnyi darabjának egy szakaszát reprezentálja. Minden frame-ben található egy „global gain” (kb. az egész fájlra érvényes hangerő-szint) mező. Ebben a mezőben egy nyolcbites egész számot tárolnak, így az érték 0 és 255 között változik.”
Az MP3Gain pontosan ezt az értéket módosítja az MP3 fájlban. Ha az értéket eggyel növeljük, akkor a hangosság növekszik 1,5 decibellel. Tessék kipróbálni, működik!

Az ínyenceknek ajánlom figyelmébe, hogy a dalonkénti beállítás (Track Gain) helyett választhatjuk az egész albumot normalizáló funkciót (Album Gain). Ez utóbbira nem akkor van szükség, ha sok fájlt akarunk egymás után azonos hangosságúra állítani, hanem amikor egy olyan albumot akarunk szintezni, amelyen szándékosan vannak halkabb és hangosabb részek – ezeknél ugyanis rendkívül rossz eredményre jutnánk, ha egy halk zongorázás is ugyanolyan hangosan szólalna meg, mint egy dinamikus elektromos gitárzúzás.

Az MP3Gain jól bevált eszköz és magyarul is tud.

Szilágyi Árpád