Netidők Blogtársaság

Pár nappal ezelőtt 83 évesen hunyt el Jack Tramiel, a Commodore cég alapítója. Az ő cégének köszönhetjük a legendás Commodore 64-et és az Amiga gépet is. Tramiel úr jelentősége e két gépnél jóval nagyobb – erről a jövő heti műsorunkban Képes Gábor muzeológus barátunkat kérdezzük majd. A szomorú esemény azonban apropót szolgáltat ahhoz, hogy Spányik Balázs, alias DJ Chatman elindítsa sorozatát a Commodore 64-es játékok zenéiről.

Hallgassunk is bele Rob Hubbard egyik legzseniálisabb játéka, a Monty on the Run eredeti zenéjébe!

Spányik Balázs: A C=64-es játékok zenéivel kapcsolatban nem lehet egy sorozatot úgy kezdeni, hogy ne Rob Hubbard neve merüljön fel első helyen, hiszen őt tekintjük e korszak legnagyobb zeneszerzőjének. A Monty on the Run c. játék zenéjét tekintik az egyik legnagyobb C=64-es slágerzenének. Hubbard-ról azt kell tudni, hogy 1955-ben született, tehát amikor beköszöntött a C=64-es korszak, akkor ő nem tizenéves hülyegyerekként tevékenykedett a Commodore 64 körül, hanem már zeneszerző volt és stúdiózenész és nagyon hamar tudott igazodni ehhez az új technológiához, így programozóként és zeneszerzőként próbálkozott bekerülni az iparba. Egyértelműen úgy találták, hogy zeneszerzésben zseniális és felvették a Gremlin Graphics stúdióhoz, ahol ezt a Monty on the Run játékot is kiadták 1985-ben. A kornak az egyik legjellemzőbb játékstílusa, az ún. platformjáték kategóriája volt, amiben rohangálni kellett a főhőssel, ami esetünkben egy kisvakond, és megadott időn belül össze kellett gyűjteni mindenféle tárgyat, el kellett kerülni a pályán levő különféle ellenfeleket és meg kellett oldani feladványokat és a cél az volt ebben az esetben, hogy eljussunk a pálya végére, ahol Monty felszáll a hajóra és elmenekül.

A Press Play On Tape egy dán rockzenekar, akik a ’90-es évek végén, a 2000-es évek elején kezdtek C=64-es feldolgozásokat játszani. Tehát egy igazi rockzenekar, amely C=64-es játékok zenéjét játssza!

Dragon György: Ez egy legendás C=64 szleng ez a „Press play on tape!”, tehát nem véletlenül ez a neve a zenekarnak. Amikor a kazettáról töltöttünk be egy programot, akkor a rendszer ezt írta ki.

Spányik Balázs: Így van, ez jelent meg. És ekkor nyomtad meg a play gombot a magnón ahhoz, hogy elinduljon a játék betöltése. Amit hallottunk, az egy 2002-es élő koncert próbájáról származott és lehetett hallani, hogy üvöltözik valaki a háttérben: ő szintén egy zeneszerző legenda, egy bizonyos Ben Daglish, ő próbált együtt a srácokkal. A fő dallamot pedig egy Pascal Roggen nevű srác játszotta hegedűn. Ha valaki végignézi ezt a klipet a YouTube-on, akkor láthatja, hogy a srác teljesen kikészül végére. Tehát ez egy közel hatperces szám, iszonyatosan virtuóz ez a fő szólam, ami a srác végigjátszik hegedűn döbbenetesen jól. És akkor szerintem hallgassunk meg még egy változatot – ezt egy C64 Orchestra nevű zenekar játssza, figyeljük csak! Az az érdekesség, hogy a hangszerelést szimfónikus zenekarra szintén Rob Hubbard készítette.

Van még egy felvételünk, amin szintén ők, a C64 Orchestra hallható, valamint egy Carmine Savino nevű fiatal srác, aki saját maga készítette el ezt a videót és töltötte fel a YouTube-ra. Akik szeretik a dobot, mint hangszert, azok mindenféleképpen fognak neki örülni.

(A sorozatot folytatjuk.)

Ön gondolná, hogy az egykoron divatos otthoni számítógép, a Commodore 64 a hidegháború egyik gazdasági fegyvere volt? Pedig pontosan így volt, ugyanis a nyugati országok által vezetett „fekete-listázós” szervezet, a COCOM az 1980-as évek elején ezt a számítógépet is tiltott gyümölcsnek minősítette a kelet-európai (azaz KGST) országok és Kína számára. Ez az igazi oka, hogy az 1982-ben megjelent C64-es csak 1985 után kerülhetett legálisan Magyarországra.

Megdöbbentő sebességgel telik az idő. Most éppen 30 esztendeje, hogy a Jack Tramiel által alapított Commodore Business Machines bejelentette annak a mikroszámítógépnek a gyártását, amelyet a világ Commodore 64 néven ismert meg. Erről az évfordulóról a Netidők is megemlékezik majd, hiszen úgy gondoljuk, hogy a C64 nem csupán kellemes és nosztalgikus emlékeket ébreszt sokakban, hanem igen fontos szerepe volt a digitális forradalom kialakulásában, hiszen minden idők legtöbbet eladott számítógépmodellje lett gyártásának több mint tíz éve alatt. S bár az IBM PC és klónjai összességében jóval nagyobb darabszámot és máig nem szűnő sikert mondhatnak magáénak (a PC 1981 óta létezik, mint arról már beszámoltunk), de a 80-as évek még kétségtelenül a C64 dominanciájával teltek el (persze emellett olyan sikeres gépekkel, mint a ZX Spectrum, a ZX81, az ABC80 stb.), s ma már talán kijelenthetjük, hogy ezek a leginkább játékgépeknek használt masinák megalapozták a piacot ahhoz, hogy a 90-es években „bedurrranjon” a PC-világ és az internet.



Hadd tegyek említést arról, hogy bár tinédzserként jómagam is elsősorban a játékok után érdeklődtem a Commodore 64-essel ismerkedve a városkánk egyik mezőgazdasági termelőszövetkezetének könyvelése által indított számítógép-tanfolyamon, de el kell mondjam, hogy az MGTSZ-ben már akkor hasznos funkciója volt a számítógépnek. A C64-est ugyanis könyvelésre használták a 80-as évek közepén! A kimutatásokat mátrixnyomtatóval nyomtatták, az adatokat pedig flopi-meghajtóval rögzítették mágneslemezre. Merevlemez még nem volt ezekben a masinákban, RAM is csak 64 kilobájt (erre utal a masina nevében a 64-es szám). Megdöbbentő, hogy a korabeli reklámban összevetik a C64-est a versenytársaival: az akkori IBM PC-nek 16 kilobájt RAM-ja volt és a 1600 dollárba került, az Apple II-esnek már 48 kilobájt RAM mellett volt 1500 dolláros ára, míg a C64 a kezdetekben mindössze 600 dollárba került, és ezt az árat aztán két év alatt 200 dollárra csökkentették. Ez a relatív olcsóság lett a kezdeti sikerek záloga. A gépnek már színes grafikája volt (persze mindössze 16 színt tudott megjeleníteni) és a maximálisan 320x200 képpontos felbontás sem mondható a mai fogalmaink szerint HD-nak, de akkor nagyon menő volt.

A mai tizen-huszonévesek számára meglepő lehet, hogy az 1980-as évek Magyarországán eleinte nem volt könnyű C64-est vásárolni és nem azért, mert az akkor uralkodó hivatalnok elvtársak tiltották volna – éppen ellenkezőleg, 1982-től három éven át a nyugati (kapitalista) országok tiltották a Commodore 64-es kelet-európai (szocialistának mondott) országokba exportálását. Létezett ugyanis egy olyan szövetség, amely a „csúcstechnológiai” eszközök kivitelét tiltotta a nagy ellenfél, a Szovjetunió és érdekövezetének számító országokba. Ezt a szövetséget hívták COCOM-nak, és az általuk összeállított listát COCOM-listának. Mai tudásunkkal teljességgel döbbenetes, hogy a Commodore 64-es is felkerült erre a listára, mint hightech eszköz. A COCOM-listának ugyanis az volt a célja, hogy a keleti blokk országai egyre jobban lemaradjanak a fegyverkezési versenyben (hiszen ekkor még javában zajlott a hidegháborús gazdasági hadviselés), így tehát közvetetten arra következtethetünk, hogy a nyugati országokban bizony attól is tartottak, hogy a népszerű játékgépet, a C64-et esetleg komolyabb (talán katonai?) feladatokra is felhasználhatják… Mindenesetre érdemes végignézni, hogy milyen informatikai eszközök kerültek akkor COCOM-listára a C64-esen kívül: az IBM PC, az Ethernet, az Apple Macintosh, a digitális telefonközpontok, a mobiltelefon technológia stb.

A COCOM-lista hatálya alól közel 20 évvel ezelőtt elsőként Magyarország került ki.

Szilágyi Árpád

A poszt első része: A Netidők és a zene

A pár nap múlva 16. évébe lépő műsorunk a kezdetektől a digitális világról szól és arról, hogy a sok technológiai újdonság hogyan alakítja át az életünk legtöbb területét. E témák jó nagy részét a kultúra (zene, film, más művészetek, pl. színház, képzőművészetek stb.) jelenti, így lehetne a műsor címe a mostani petőfis műsorcímmel akár Digitális Kulturfitnesz is. A kultúrán túli területek is fontosak: az információs társadalom, az e-demokrácia, a digitális jog, az internetes nyelvészet, a nyílt forráskódú világ, a számítógépes játékok, a Nagy Testvér elektronikus megvalósulásai és persze a technológia érdekességei is.

Mivel most négy évvel ezelőtt egyszer csak minden átmenet nélkül egy zenei rádióban találtuk magunkat, ezért a műsorunk kétféle formában készül el: azok kedvéért, akik a korábbi beszélő műsort megszerették, továbbra is az eredeti formájú műsort rögzítjük (ez található meg a weboldalunkon) – a zenei rádióvá alakított Petőfi adó hallgatói számára pedig készül egy zenés műsorváltozat.

Az utóbbi hónapokban már lehetőségünk is van olyan zenéket is mutatni az adásban, ami a műsor tartalmaihoz kapcsolható. Így mutattuk be az első alkalommal a Grammy-díjazottak közé bekerült számítógépes játék zenéjét. Christopher Tin még 2005-ben írta az idén díjazott Baba Yetu c. dalt, egyetemi szobatársa felkérésére a Civilization IV c. körökre osztott számítógépes stratégiai játék főcímzenéjének, amelyet a sowetói evangélikus kórus ad elő. A felvétel a „Legjobb instrumentális szám kísérő énekesekkel” kategóriában nyerte el a magas kitüntetést.  A lemez egyébként kapott egy másik Grammyt is, mégpedig a „Best Classical Crossover Album” kategóriában is győzedelmeskedett. A műsorban a stratégia játékokat és a játékzenéket egyaránt nagyon kedvelő Spányik Balázs mutatta be.

Balázs egyébként 2003. februárjában DJ Chatmanként is jelentkezett, amikor mint a Commodore Rock hatalmas rajongója ízelítőt adott a commodore 64-es zenékből és azok feldolgozásaiból. Aztán egy héttel később folytatta zenei bemutatóját, melynek során kiderül, hogy a Commodore 64-es játékzenéket feldolgozó Press Play On Tape nevű zenekar sokkal jobb, mint a Backstreet Boys. (2003-as archív oldalunkon február 6-nál és 13-nál megtalálható.)

2005-ben az óév utolsó műsorában egy furcsa hangszerről beszélt nekünk Mandel Róbert zenész. Akkor éppen száz éve, 1906-ban mutatták be New Yorkban azt a különös berendezést, melyhez dinamók, írógép és zongora, no meg a telefonhálózat kellett: a telharmónium születésére emlékeztek egy szokatlan koncerten az Óbudai Társaskörben. Mandel elmesélte a koncert érdekességeit és a beszélgetés után belehallgattunk az éppen az adás előtt végetért telefonos közvetítés hangjaiba is. (2005-ös archív oldalunk.)

A hip-hoptól a drum’n’bass-ig, a világzenétől a black metálig számos műfaj kultúrájáról és a digitális zenei forradalom hatásairól is szól a májustól kapható Zenei hálózatok – zene, műfajok és közösségek az online hálózatok és az átalakuló zeneipar korában c. kötet. A különféle tanulmányokból álló könyv egyik érdekessége, hogy teljes egészében ingyenesen is letölthető. Az egyik szerkesztő Tófalvy Tamás, kultúrakutató és szakújságíró a május 30-i műsorunk vendége volt.

Még mindig maradt zenei téma a tarsolyomban, de nem akarom, hogy olvasóink unják a témát, úgyhogy csak címszavakban néhány további a teljesség igénye nélkül: többször beszéltünk a Making New Waves fesztiválról, ahol különös hangzású digitális zenét is előadtak. Vendégünk volt Pierrot, aki a számítógépes kalandjátékai zenéjéről is beszélt, vagy Dés László, aki azt mesélte el, miképpen használja a lemezek készítéséhez a számítógépet. Vendégünk volt az egykori Panta Rhei együttes basszusgitárosa, Szalay András, aki németországi tartózkodása alatt egy digitális gitárszintetizátort, az Axon fejlesztette. És vendégünk volt a KFT együttes dobosa, Márton András és a kortárs zenész ifj. Kurtág György, ők ketten közös zenei kísérletükről meséltek, amelyben műholdak „hangját” és az internetet is felhasználták a koncerteken.

Szilágyi Árpád

 | Még több lehetőség

Nem is olyan régen a rádióműsorban nosztalgiáztunk első számítógépes élményeinkről. Nekem ez a Commodore-64 volt.

Nyolcvanas évek első felében a sztár a Commodore-64 volt. Ez volt minden gyerek álma, de még a vállalatoké is, hiszen komplett ügyviteli rendszerek futottak ezeken a gépeken. Csak becsempészni lehetett, és a műszaki bizományi áruházakban hozzájutni.

1983-ban a Deák téren a bizományi kirakatában ki volt állítva egy komplett C64 szett: Commodore-64 60.000Ft, Commodore 1541 Floppy Drive 60.000Ft, Commodore monitor 60.000Ft, Commodore 801 printer 60.000Ft. Összesen 240.000Ft Ugyanebben az évben egy Lada GÉPKOCSI 100.000 forintba került.

1983-84-ben rendszeresen belógtam a Gödöllői Egyetem számítástechnikai laborjába. A GATE igen jól menő egyetem volt. A három teremben 12-12 Commodore64 szett (komputer/floppy drive/monitor) állt a hallgatók rendelkezésére. Mennyit is ért ez akkoriban.

1987-ben szerelmes lettem egy karórába. A Japán Seiko cég gyártmánya volt, és bődületes, két kilobájtos memóriája volt Az óra memóriáját Commodore-64ről lehetet tölteni egy kábel segítségével. Ráadásul az óra memóriáját dinamikusan lehetett kezelni, vagyis nem volt meghatározva a telefonkönyv/teendők/naptár/jegyzet kapacitása, hanem az igények függvényében változhatott. Az óra akkor 15.000 forintba került. Öt havi fizetésem volt...

Ha ma az űrkutatás itt tartana...

Tücsi, a galaktikus

Igazi hiánypótló kötet jelent meg, hiszen régóta vártunk egy olyan könyvre, ami érthetően bemutatja a számítógépes játékok világának egészét – ez volt az első reakcióm, amikor Beregi Tamás kezembe nyomta a most megjelent Pixelhősök c. könyvének egy példányát, hogy a műsorbeli beszélgetés előtt belelapozhassak.

- A sztori a 90-es évek végén indult az ELTE Bölcsészkarán, amikor rádöbbentem, hogy fiatalságom legszebb éveit elherdáltam különféle számítógépes játékklubokban, amíg a barátaim szórakoztak és csajoztak. Nagy Commodore-os és Amigás voltam. Akkor találtuk ki az ELTE-n, hogy fogunk csinálni egy számítógépes játékmúzeumot; ez akkor úgy fogalmazódott meg a fejemben, hogy írok egy könyvet a videojátékok történetéről. Aztán inkább egy virtuális múzeumot csináltunk, mivel rengeteg emulátor terjedt el akkor a neten, és sok C64, Amiga, meg Spektrum játékot lehetett összegyűjteni. Ekkor építettünk egy elemzésekkel és tipológiával teli "múzeumot". Aztán Angliában doktoráltam és most tíz év elteltével kanyarodtam vissza az eredeti ötlethez, hogy csináljuk meg ezt a könyvet.

- A történet – a könyvben – az 50-es években kezdődik…

- Számítógépek akkoriban egyetemeken és nagy hadiipari központokban voltak. Óriási mainframe méretű gépeket képzeljünk el, amik körül fehérköpenyes tudósok, operátorok serénykedtek. Akkoriban az ilyen szobaméretű gépek kicsi és gagyi monitorán amőbaszerű játékokkal kezdtek játszani. A 60-as években már ezek a mainframe játékok is elkezdtek különféle műfajokra, stílusokra oszlani, majd a 70-es években indultak el a számunkra is ismert nagy klasszikus arcade játékok. A 80-as évek volt az az időszak, amikor a hétköznapi ember számára is ismertekké váltak a digitális játékok és bekerültek az otthonokba különböző őskonzolokon, illetve háziszámítógépeken.

- A 80-as évekre használod az „aranykor” kifejezést, pedig a mai játékok grafikai megjelenítéséhez és színvonalához képest a 80-as évek nem volt még olyan fejlett…

- Ez igaz, ebben nyilván benne van az én gyerekkorom és fiatalságom. Az is lehet, hogy a 20 évvel későbbi generáció ezt a mai időszakot fogja aranykornak tekinteni, de az egészen biztos, hogy egy egészen elképesztően káprázatos stílusgazdagság és kísérletező kedv jellemezte ezt az időszakot. Minimális memóriából kellett kihozni maximális teljesítményeket. Ez pedig tényleg káprázatos programozói és mondhatom azt is, sokszor művészi bravúrokra inspirálta a játékkészítőket, alkotókat. Ezt a teljesítményt egyébként hiányolom a 90-es évek közepétől a 3D-s grafika megjelenésével, amikor már igazi ipari teljesítmény egy játék és most már a hollywoodi filmek szintjén mozog ez az egész iparág.

- Lövöldözős játék már a 80-as években is volt?

- Persze, rengeteg lövöldözős játékot készítettek már akkor is, persze főleg ezek az oldalnézetes lövöldözős játékok voltak divatban. Én azt szerettem a régi, 80-as évekbeli játékokban, hogy nagy teret hagytak az én képzeletemnek. Mint egy mesekönyv, amiben csak egy-két illusztráció van, amihez hozzáképzelhetem a világot. Tulajdonképpen nem is a játékkal játszottam, hanem ami a fejemben kialakult a játék közben.

- Azt mondod, hogy az a műfaji gazdagság, ami a 80-as években már kialakult a számítógépes játékok világában, az már tovább nem fejlődött igazán?

- Dehogynem fejlődött, de inkább összeolvadtak műfajok, inkább nagyon erős trendek alakultak ki. Ha egy játék sikeres lett, akkor elkezdték elképesztő mértékben klónozni, utánozni. Ez persze megvolt a 80-as években is, de mivel egy játékot akkoriban egy-két ember készített, ezért sokkal nagyobb szabadságot és kreativitást, bátorságot, kísérletező kedvet tapasztalhattunk, míg szerintem most nagyon biztos receptekre épülnek a játékok, hiszen nem lehet kockáztatni. Ha befektetek akárhány-százmillió dollárt egy játékba és bizonytalan a siker, akkor vége van a cégemnek és nem csinálhatom tovább. Ugyanakkor tök érdekes, hogy ha van egy forradalmi és különleges ötlet van, akkor az általában be szokott jönni, csak kevesen mernek kísérletezni.

- A könyvben sok képpel illusztráltad a játékokat. Több mint fél évszázad, ezer játék. Enciklopédikus a könyv, ahogy a fülszövegben is olvasható. És emellett átlátható a játékvilág szerkezete.

- Ez volt a célom, hogy olyan könyvet írjak, ami érdekes egy hardcore gamernek és érdekes egy laikusnak is. A könyvnek az az alcíme, hogy a számítógépes játékok első ötven éve, én pedig kifejezetten a számítógépes játékokkal foglalkozom a videojátékokon belül. De mivel a számítógépes játékok evolúcióját nem lehet megérteni anélkül, hogy ne ismernénk azt, hogy milyenek voltak a 70-es években, a 80-as évek közepéig a játéktermi videojátékok, egy Pacman, egy Tetris egy Space Invaders, vagy egy Supermario nélkül nem érthetjük meg a későbbi játékokat. Később már nem beszélek a konzolokról, mert egyrészt nem értek hozzá, másrészt meg akkor ez egy 1500 oldalas könyv lett volna.

***

A Pixelhősök c. könyvben szó esik még a magyarországi játékfejlesztésről is, például arról, hogy kb. 1982 és 87 között világszínvonalú volt a magyar játékfejlesztés, benne van a Novotrade sztorija is röviden, de Beregi Tamás úgy látja, hogy olyan sok érdekes dologgal találkozott ebben a témában, hogy önálló könyvet érne meg. A könyvhöz tartozik egy lemezmelléklet is, amelyen régi játékprogramok találhatók.